(Suricata, suricatta) TUDNIVALÓ szurikáta (Suricata, suricatta) némely szakemberek szerint a ragadozók rendjén (Carnivora) belül a mongúz- vagy mangusztafélék (Herpestidae), mások szerint a cibetmacskafélék (Viverridae) családjába tartozik. 37 fajt sorolnak ide. Rendszertan:  Rend:  ragadozó Testhossz:     25-35 centiméter Farokhossz: 15-25 centiméter Testtömeg:  a hím 625-800 gramm, a nõstény legföljebb 1 kilogramm Élettartam:  legföljebb 10-12 év Elterjedés:    Délnyugat- és Dél-Afrika száraz, rövid füvû pusztái Leírás: A szurikáta – más néven négyujjú manguszta – kis termetû ragadozó, teljes mérete (farkával együtt) nem haladja meg a 60 centimétert, tömege legföljebb egy kilogramm. Széles feje általában egy árnyalattal világosabb, mint a háta, és a homlokától fokozatosan elvékonyodik. Orra keskeny. Szeme nagyobb, mint általában a mangusztáké, a környéke sötét, elsõ pillantásra a szurikáta olyannak látszik, mint ha napszemüveget viselne. A nõstény gyakran nagyobb a hímnél, ilyenkor vezetõ szerepet tölt be a csapatban. Táplálkozás: A szurikáta kedvenc eledelei a rovarok, a hernyók és a lepkebábok. A szurikáta a kotorékban is üldözi zsákmányát teste ezért olyan hosszú és karcsú. A szurikáta teljesen nappali életmódot folytat, ha nem táplálékot keres, idejét napfürdõzéssel tölti. Étrendjének több mint a 80%-át rovarok alkotják, de sok egyéb is megtalálható benne (például: skorpió, pókok, rovarlárvák, némi növényi anyag, madarak és tojásaik, békák, apró hüllõk, sõt kis emlõsök is). Azon kevés ragadozók egyike, amelyek alattomosan, elõzetes jelzés nélkül támadnak. Az állat csapatokban, többnyire a kotorék közvetlen közelében jár eleség után, köveket forgat fel, hasadékokban turkál, a talajt szaglássza, buzgón ás - és közben halk, cincogó hangokkal folyamatosan kapcsolatot tart a társaival. A szurikáta kevésbé válogatós, így békésen megférnek egymás mellett. Társas élet: A szurikáta ízig-vérig társas lény, 25-40 tagú kolóniákat alkot. A csoport napjai nagyrészt hancúrozással és testápolással telnek. A szurikáták népes, akár 40 egyedet is tömörítõ telepein két-három – hímbõl, nõsténybõl és ivadékaikból álló – család osztozik. Földalatti kotorékuk járatait sok esetben a sárga manguszták és az ürgeszerû afrikai földimókusok ássák, s azután õk is bennük laknak. Ahol kemény a talaj, ezek a kis emlõsök gyakran a sziklahasadékokban tanyáznak. Szaporodás: A párzásra általában szeptember-október táján kerül sor, majd a nõstények 77 napos vemhesség után legföljebb 5 kölyköt szülnek. Évente egy almot hoznak a világra. A párzást sok esetben párharc elõzi meg. Ha a nõstény ellenáll a hím közeledésének, a hím vonakodó párját olykor nyakon ragadja. A szurikáták a vetélytárs csoportoktól is megvédik területüket. Kölykök: A ritkásszõrû, vak újszülöttek körülbelül 25 grammosak. Kéthetesen pattan fel szemük. A kölykök egy hónapos koruk körül merészkednek ki a vacokból, de még 4-5 hétig szopnak. Az anya ülve táplálja õket, olykor más nõstények is besegítenek a szoptatásba, tanítgatják a kicsiket, megmutatják, hogyan kell vadászni, miként védekezhetnek a mérges kígyók vagy a veszélyes prédaállatok, például a skorpiók ellen. A kölykök egy éves koruk táján válnak ivaréretté. Érdekesség:  Ezek a kis ragadozók igencsak lármás társaságot alkotnak, legalább 10 különféle hangot képesek kiadni. A szurikáták és mangusztafélék, nappal nyílt terepen táplálkoznak, a csapat néhány tagja állandóan éberen figyel az esetleges ragadozókra. „õrségben” Amíg a csapat eszik, egy vagy több tagja rendszerint valamilyen kiemelkedésre vagy fatuskóra telepszik a közelben, a hátsó lábaira meg a farkára támaszkodva fölegyenesedik, és orrát a magasba emelve fürkészi a környéket. Ha veszélyt éreznek, hangos sivítással riasztják a lakmározókat, amelyek nyomban a biztonságot nyújtó kotorékba iszkolnak. A szurikáta fõ ellensége a sas és a sakál. 9.d / III A